Kun Róbert




Kun Róbert


1989.ben születtem Budapesten. Egész pici koromtól foglalkoztak rajztudásom fejlesztésével. Rengeteg különórára, festészetre, térábrázolásra és más művészeti oktatásokra jártam. Hat-hét évesen sorra nyertem a különböző rajzversenyeket.

Jaschik Álmos Művészeti Szakképző Iskola tanulója lettem, képgrafika szakra jártam. Tanultam perspektivikus ábrázolást, ábrázoló geometriát, árnyékrajzot, elektorgrafikát, valamint művészettörténetet. Legelőször egy kozmetikai tetováló gépet tartottam a kezemben. Nővérem gépével a sógorom egyik mintáját kellett újraütnöm, ami egy nonfiguratív skorpió volt. Kezdésnek egész jól sikerült. Majd következtek az újabb minták, mondván hogy a sógoromon lehet gyakorolni, később úgyis ki lesznek javítva. Nos… azokon tényleg lenne mit javítani, de ő már nem is a sógorom…Természetesen azért korrigálva lettek a mintái.

Az első tetováló szettemet Édesanyámtól kaptam, és ahogy a legtöbb tetováló, én is otthon kezdtem a szakmát, házi tetoválóként.
Az első munka, amit tőlem látott, egy Boris Vallejo feldolgozás volt, egy teljes hátas sátánista jellegű grafika. Meglepődve hallgattam, ahogy lenyűgözve mondta, milyen gyönyörű. Mivel már a kezdetekben ez volt az erősségem, később is a realizmust próbáltam előtérbe helyezni.
Ma is az ilyen felkéréseket vállalom el legszívesebben.

2013-ban nyitottam meg a saját szalonomat, a Hating love tattoo stúdiót.
Ami engem illet, szeretek különbözni másoktól, valami egyedit alkotni, olyat teremteni, ami nem szokványos.
A maximalizmusra való törekvés egyenlő az örök elégedetlenséggel.
Természetesen ezután sincs megállás. A jövő tekintetében is vannak terveim.
Ebből néhány azért maradjon meglepetés.